A tandíj miatt kevesebben tanulnak tovább?

Júl 30, 2016

Szerző: Marathonlife.hu , Index.hu

Évente 20.000-rel csökkent a továbbtanulók száma Magyarországon, éppen a tandíj bevezetésének és az államilag finanszírozott helyek jelentős csökkentésének évétől.

77 százalék

A diákokat ilyen arányban vették fel olyan szakra, ahol nem kell fizetniük, tanulmányaikat az állam állja. Megnézve az elmúlt évek statisztikáit, akár azt is mondhatnánk, hogy a helyzet javult. 2001-ben még fele-fele arányban voltak a fizetős és a tandíjat nem fizető hallgatók. 2010-ben 70 százalék tanulását finanszírozta az állam, majd ezután 64 százalékra csökkent az arányuk. A diáktüntetéseknek is köszönhető, hogy 2013 óta mindig a felvettek 75-77 százaléka kerül be nem fizetős helyre.

A keresett szakok jórészt fizetősek lettek

Az arány tehát javult, a hallgatók száma azonban jelentősen csökkent. És ahogy az előző bekezdésben írtuk, jelentősen átalakult az államilag finanszírozott helyek eloszlása is. Jogásznak, gazdasági vagy kommunikációs szakembernek csak az tanulhat ingyen, aki magas pontszámot ér el a felvételin, a tanári, műszaki pályákon viszont sok az állami ösztöndíjas hely.

20.000 diák

Ennyivel kevesebb hallgató kezdi el tanulmányait, mint akár 4-5 évvel ezelőtt. A felsőoktatásban felvételt nyert tanulók száma 2010-2011-ben még 100.000 körüli volt, 2012-ben viszont hirtelen 80.000-re, majd kicsivel az alá csökkent.

Ez csak részben tudható be a demográfiai csökkenésnek, az eleve külföldi egyetemre továbbtanuló fiataloknak, vagy annak, hogy az idősebb korosztály nagy része már megszerezte másod- sőt harmadik diplomáját is. A csökkenésben szerepet játszott, hogy 2011-ben nagyon bizonytalan hírek érkeztek a diplomások röghöz kötéséről, majd az államilag finanszírozott helyek csökkentéséről.

2012-ben a népszerű szakokon minimálisra csökkentették a tandíjmentes helyek számát, a műszaki, természettudományi és tanári képzéseken viszont növelték a keretszámokat. A kormány és maga a kormányfő közben az elmúlt években folyamatosan azt hangoztatta: nem kell mindenkinek egyetemre menni.

Anyagilag is készülni kell

A teljes társadalomra nézve ez minden bizonnyal igaz, de a saját magunk, vagy gyermekünk jövőjéről, továbbtanulásáról nekünk kell döntenünk. Mivel az egyre szűkebb számban rendelkezésre álló támogatott helyekre csak kiemelkedően magas pontszámokkal lehet bejutni, érdemes időben felkészülni a tandíj és más költségek kiadásaira.

Ma már a legnagyobb célok is elérhetők időben indított megtakarítási programokkal, amelyekről a Marathonlife oldalán ezen a linken tájékozódhat.

Az index.hu cikke alapján

Szívesen konzultálok egy szakértővel!

Kérjük nyilatkozzon:

Share This